“Chef, un groupuscule bloque la circulation !”

A sajtóban gyakran lehetett olvasni, hogy megváltozott a fiatalok "image"-e, a társadalomban róluk kialakult kép. Éveken át úgy emlegették őket, mint nagyon individualistákat, akiknek nincs szivük, csak sikert  akarnak az életben. Mint ha ez a megmozdulás ezt a képet éppen az ellenkezőjére fordította volna: a tüntetéseken az egyenlőségre nagyon is fogékony és szolidáris fiatalság képe alakult ki. Ti is így érzitek?

Anna:  A nyolcvanas évek fiataljait nagyon szívesen állították be úgy a nosztalgikusok, hogy keményszívű és törtető generáció, amelynek csak az fontos, hogy pénzt keressen és a Riviérán kocsikázzon nyáron. Végül is természetes, hogy a mai fiatalság nem ugyanolyan, mint a tíz évvel ezelőtti volt. És az igazi természetüket most lehetett látni, ezeken a tüntetéseken. István: Nem szabad elfelejteni, hogy azok, akik most kerülnek az egyetemekre, azokat tavaly még úgy hívták, hogy a "bof"generáció. "Bof" azt jelenti, hogy semmi sem érdekli igazán, sem a politika, sem a munkája...

Anna: Csak azt, hogy pénzt keressen és aztán pihenjen a tévé előtt..

István: Kiderült, hogy nem vagyunk "bof"generáció. De ha az emberek individualistábbak, mármint azok, akik ma 20  22 évesek, akkor azért, mert úgy nevelték föl őket, hogy megállás nélkül a krízisről hallottak.  Normális, hogy fontosabb nekik a pénzkeresés, mint azoknak, akik fiatal éveiket a gazdasági föllendülés idején élték meg.

Anna: A hetvenes évek közepén egy diák minden nehézség nélkül talált nyáron egy állást egy hònapra, hogy aztán elmenjen belőle nyaralni. Ma ez sokkal nehezebb.

Mégis a diákmegmozdulások egyáltalán nem azt mutatták, hogy a fiatalokat a pénzkeresés érdekelné, hanem azt, hogy szolidárisak és egyenlőségpártiak. És még valamit. A diákmegmozdulás kezdetén még azt mondták, hogy ez a mozgalom egyáltalán nem politikus, nem is volt az  azután mégis politikussá vált. Hallottam egy egyetemi tanárt, aki azt mondta: az apolitikusból a gumibot csinál politikust. Ez történt?

Anna: Pontosan ez. A legelső tűntetés még annyira apolitikus volt, hogy a legkülönfélébb politikai beállitottságú egyetemekről egyaránt sokan vettek részt. Ez szemmel látható volt. Még az Assasról  ez egy nagyon jobboldali egyetem és nagyon rossz híre van emiatt  még onnan is jött küldöttség, mert azok sem értettek egyet a reformjavaslattal. Az egyetemek teljesen kiürültek, jobboldali, baloldali, mindenki jött tüntetni. Hozzá kell tenni, hogy néhány jobboldali eleve egyetértett a reformjavaslattal, csak azért, mert kormánypárti. De ezek azt hiszem nagyon kevesen voltak.

István: Az első rendőri beavatkozás előtt sehol nem lehetett látni semmiféle jelszót vagy mondatot. A "Pasqua démissionne"  Pasqua a belügyminiszter neve , tehát, hogy "Pasqua mondjon le", ez a mondat csak azután tünt föl, hogy az Invalidusok terén üldögélő 100.000 vagy 500.000 vagy nem tudom hány diák közé rontott a rendőrség.

Mi a magyarázat arra, hogy Franciaországban mindig is olyan forró politikai kérdés volt az iskolaügy? Emlékszünk rá, hogy 1984 nyarán egymillió ember tüntetett a magániskolák

védelmében. Ekkor még a baloldal volt hatalmon, és ez az oktatásügy érdekében megmozdult tömegtüntetés eléggé előrevetítette az árnyékát annak, hogy a baloldal meg fog bukni a legközelebbi választásokon. Vajon most, a jelenlegi, jobboldali kormány törvényjavaslata elleni tüntetés előrevetít valamit?

Anna: Mindenképpen fordulópontot jelent a Chirac-kormány történetében. Most történt meg előszőr Chirac életében, hogy szépen meghajtotta magát valami előtt, ami erősebb volt nála, mármint... ennyire nyilvánosan. Ennek nagyon sokan örülnek. Végül is elég volt hat hónap a jobboldali kormány megalakulása óta ahhoz, hogy kitörjenek a szenvedélyek.

Milyen érzés tudni a diákságnak, hogy a hatalom meghátrált előtte?

István: Kellemes érzés, de azért annyiban elszomorító, hogy a hatalom azért hátrált meg, mert vér lett. Mert egy fiú meghalt és mert szombat éjjel, egész éjszaka harcok folytak a Quartier Latinben a rendőrök és emberek, nagyrészt provokátorok között. Biztos vagyok benne, hogyha ez a mozgalom pacifista maradt volna  vagyis a diákok mindvégig pacifisták maradtak  de ha nem lett volna ez a rendőri beavatkozás és erőszak és vér, és ez a polgárháboruhangulat ami szombat este tényleg volt a városban, akkor nem vontak volna vissza semmit. Azért vonták viszsza, mert féltek, hogy mindenki elveszti a kontrollt, hogy hatalmas baj lesz az egészből, mert a helyzetet nem lehet tovább ellenőrzés alatt tartani. Csak ezért vonták vissza.

Milyen volt a hangulat az egyetemi épületekben?

István:  Amikor bementem az egyetemre, mindig meglepett, hogy milyen jó a szervezés, hogy mennyire kellemes a hangulat a sztrájk napjaiban. Plakátok voltak kitéve: "sztrájkoló zenészek, gyertek fél tizenegyre közös improvizálásra", vagy a színházi szekció hirdetett valamit, mindenféle bizottságok írtak ki programokat és megbeszéléseket, délutáni rockkoncert volt.  Én nagyon örültem annak, hogy minden nagyon békés és jól szervezett volt, okosan volt megcsinálva. A nagygyülések után mindig akadt kéthárom srác, aki seprőt fogott és szépen kitakarította a termet. Rend volt és jó hangulat.

Ez is belevág abba amit olyan sokszor emlegettek  hogy a 86-os mozgalomnak semmi köze a 68-as diákmozgalomhoz.

István: Igy van. Tényleg nem akartak semmi anarchiát, semmi rendetlenséget. Még a tanulást is nyugodtan lehetett folytatni. Szombat délután a diákok összegyűltek a tantarmekben és tanár jelenléte nélkül, mind tanultak. Nagyon felelősségteljes volt az egész.

Ugy látszik, ez az esemény nagyon erősen megmozgatta és valamiféle politikai öntudatra ébresztette a diákokat. Talán a diákság jelentősebb szerepet akar a politkiai életben?

Anna: Igen. Most először lehetett azt látni, talán Franciaország egész történetében, hogy ennyire fiatal emberek ennyire felelősségteljesen lássanak el fontos feladatokat. A tévében lehetett látni a tanulók bizottságának tagjait, amint nagy asztalok mögött ülnek és szinte gyerekek, és mégis nagyon komolyak, egyáltalán nem nevetségesek. Fontos szerepet játszottak az ország történetében. Ennek politikai jelentősége van. Még valamit szeretnék elmondani. A jobboldal egy része azon mérgelődött, hogy hová megy ez az ország, ha most már az utca hozza a törvényt... Csakhogy a tüntetőknek éppen az az véleményük, hogy a demokráciában az utcának fontos szerepet kell játszania a politikai életben. Mert ezzel lehet direkt hatást elérni. Erre gondolnak a diákok, amikor a “direkt demokráciát” emlegetik.

A allábbi cikk a Motolla 2/87-es számában jelent meg (1987. április)

“Főnök, egy csoportocska akadályozza a forgalmat!” Ez a "csoportocska" félmilliós embertömeg volt, amely december elején Párizsban tüntetett az egyetemi rendszer reformja ellen. Hasonló diákmozgalmak azután Spanyolországban és Ausztriában is voltak. Ellenezték azt a tendenciát, amely most világszerte észlelhető: az elitiskolák és elitegyetemek létesítését. Rövidítve közöljük a két magyar származású párizsi egyetemistával készült interjút, amely eredetileg a Szabad Európa Rádióban hangzott el.

A legnagyobb felháborodást, ami végül is a diákmegmozdulást kiváltotta, a szelekció bevezetésének a javaslata okozta. A diákoknak három fő követelésük volt: ne emeljék meg a beiratkozási költségeket, ne legyen felvételi szelekció az egyetemeken, és ne szüntessék meg az úgynevezett állami diplomát. Ez utóbbi azt jelentette volna, hogy a diplomán feltűntetnék az egyetem nevét  ami megint csak megkülönböztetéshez vezetne a friss diplomások között, hiszen az egyetemek színvonala különböző. Miért vitték ezek a kérdések az utcára a tüntető diákok tömegeit, amikor az egyetemek közötti megkülönböztetés, és bizonyos fajta szelekció, eddig is létezett ?

Anna (harmadéves orvostanhallgató): Először is tudni kell azt, hogy a felsőoktatási rendszer Franciaországban  eléggé eltérő a többi európai országhoz képest. Egyrészt vannak az úgynevezett nagy iskolák (les grandes écoles), az elitképző főiskolák, ezek rendkívül erős szelekció alapján működnek. Másrészt, vannak az egyetemek, ezekre mindenki bejuthat, aki leérettségizett. Az egyetemről kikerültek, aszerint, hogy  hány évet végeztek, különböző szintű állásokat kapnak. Az elitképző főiskolákról kikerültek garantáltan magasszintű állásokhoz jutnak.

Eddig az egyetemi beiratkozás úgy történt, hogy az éretségizettek már hajnalban sorbaálltak az egyetemek előtt a megjelölt napon, és egyszerűen az érkezési sorrend döntötte el, hogy ki jut be – bizonyos létszámnál több ugyanis nem fér be az előadótermekbe. Ezt a rendszert  változtatták volna meg felvételi vizsgákkal?

István (elsőéves bölcsészhallgató): Nem felvételi vizsgákkal, hanem a beküldött dosszié alapján, amely a középiskolai osztályzataikat és a tanárok véleményét tartalmazza.   Ezt a dossziét viszont még az érettségi előtt összeállítják, és ha ezt az egyetemek figyelembe vennék, ezzel csökkenne az érettségi jelentősége. A diákok már csak azért is a szelekció ellen vannak, mert az, hogy az egyetemekre mindenki bejuthat, nagyon régi hagyomány Franciaországban. Az elképzelés éppen ez: mindenkinek joga van az egyetemhez, ha megkapta az érettségit.

Anna: Az első években az egyetemeken nagyon sok az ember, a másodévben már csak az egyharmada folytatja. Azok közül, akik elkezdik az egyetemet, csak mintegy 30 százalék jut el a diplomáig. De a diákok azt akarják, hogy ez így maradjon, mert mindenkinek joga van kipróbálni az egyetemet, és esetleg kimaradni, ha nem sikerül.

István: Arról nem az egyetem tehet, ha olyan sok ember ráébred, az első és másodév folyamán, hogy tulajdonképpen nem ezt akarta csinálni. A gimnáziumban semmiféle tájékoztatást nem kapunk az egyetemekről, hogy ott, a különféle szakokon, hogy s mint zajlik a munka és mit is fognak nekünk tanítani. Az ember stresszállapotban van, válság van, mindenki úgy érzi, gyorsan kell választania, beiratkozik valahová, ami éppen érdekli és aztán menetközben észlel rá, hogy tulajdonképpen nem így gondolta, nem így szeretné csinálni. Akkor abbahagyja, tanácsokat kér, jobban körülnéz, aztán beiratkozik a következő évben egy másik egyetemre. De ezzel vesztett egy évet. Ez neki is rossz és végül az államnak is pénzveszteség.

Előretekíntés?