1943-ban született Budapesten, 12 éves koráig zsidó felekezeti gyermekotthonokban, később pedig a Fiúárvaházban nevelkedett. Tanulmányait az Andrássy úti általános iskolában, ezt követően pedig a Kölcsey gimnáziumban. 1962-ben tette le az érettségi vizsgát, 1967-ig a moszkvai Lomonoszov Egyetem történelem karán tanult, mint a Művelődésügyi Minisztérium ösztöndíjasa. Diplomamunkája a német szociáldemokráciát taglalta a Weimari Köztársaság idején. 1964-ben lett az MSZMP tagja, 1965-ben pedig belépett a Magyar Írók Szövetségébe.

Ekkor már folyamatosan jelentek meg versei, könyvrecenziói és tudósításai a moszkvai irodalmi életről. 1967-ben a Munkásmozgalmi Múzeumnál kezdett dolgozni. 1968-ban fordulat közvetkezett be életében, mely későbbi pályájára is kihatott: a Fővárosi Bíróság az ún. „maoistaperben“ mint egy szélsőbaloldali diákcsoport tagját hét havi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte államellenes összeesküvés vádjával. Emiatt a pártból kizárták, munkahelyén felmondtak neki, megtiltották, hogy kiutazzon és részleges publikációs tilalmat rendeltek el számára: 19 éven keresztül nem jelent meg könyve Magyarországon.

Számos anyaga megjelent szamizdátban a 1980-as években, többek között így jelent meg az 1985 című könyve. A Motollában a jobb oldalon található cikke jelent meg az 4/89-1/90-es számban.

1995 óta Berlinben él, szabadfoglalkozású íróként dolgozik.

Mongólia nagyon messze van tőlünk, és mi sem vagyunk közelebb Mongóliához. Mostanában mégis sokat gondolok Mongóliára. Találgatom, hogyan mennek majd végbe ott azok az elkerülhetetlen radikális változások, amelyeknek Kelet-Európában szemtanúi vagyunk.

Majdnem bizonyos vagyok, hogy a változások szellemi motorja az Ulan-Batorban megjelenő Állattenyésztés és Húsellátás címû szakfolyóirat lesz. Itt jelennek meg az első cikkek a manzseroki húskombinátban történt visszaélésekről. Olvasólevelek özöne a válasz, amelyekben az elmúlt hét évtized valamennyi húsipari botrányát kíméletlenül felfedik. Bebizonyosodik, hogy bár Mongólia a világ legnagyobb állattenyésztő országai közé tartozik − az állomány, akárcsak Ausztráliában, sokszorosa a népességnek − utoljára a Bogdo-Gegen uralma idején lehetett sorbaállás nélkül húst kapni. A lapgazda, a Mongol Állattenyésztési Minisztérium erre megvonja támogatását a folyóirattól, amely a következő héten a pert elkerülendő, μj Állattenyésztés és μj Húsellátás címmel jelenik meg. A hagyományos témák mellett a folyóirat most már verseket és történelmi tanulmányokat is közöl. Különösen nagy feltûnést kelt A hús himnusza címû poéma, amelyben a szerző a húsellátás nehéz évtizedeit követi nyomon, tetemre hívva a bûnösöket, SzuheBatort, Csojbalszant és Cedenbált. A költemény zárósora: Mit tettetek a húsunkkal? futótûzként terjed el Ulan-Batorban.

Ugyanígy felkavarja a kedélyeket Cedendorzs történész − jegyezzük meg a nevet! − mélyenszántó tanulmánya. Ebben nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a lenini normákat Mongóliában már Dzsingiszkán idején megsértették, továbbá, hogy az oroszoknak és magyaroknak 1240-41-ben nyújtott testvéri segítség csak részben volt indokolható az akkori feszült nemzetközi helyzettel, nem is beszélve arról, hogy a mondott országokban nem volt ellenforadalom, hiszen mind a kijevi nagyfejedelem, mind pedig IV. Béla király csupán az emberarcú feudalizmus megteremtésén fáradozott. “Fel kell számolnunk történelmünk Gobisivatagjait” −, hangzik a merész befejező mondat, amely csakhamar szállóigévé lesz.

A pártvezetés enged az elviselhetetlen nyomásnak. Másnap reggel az első titkár országosan közvetített televíziós beszédében egyetlen szóban foglalja össze a történteket: “Tévedtünk.” Mivel e drámai, de szûkszavú közleményből nem derül ki, hogy ki tévedett és miben, a nap folyamán megalakuló pártok követelik a népi Hurál azonnali összehívását. Minthogy a kormány részben Krasznojarszkba, részben Harbinba menekül, nincs aki bejegyezze a független szervezeteket. Ezért csak röplapjaik alapján állapítható meg azok mibenléte.

A legnagyobb ellenzéki csoportot kétségkívül a “Mongol Mongolok” képezik. Ezek már délelőtt megalakulnak és jelszavuk a mongolság méltóságának mielőbbi helyreállítása. Követelik továbbá a Mongólián kívül élő mongolok helyzetének javítását és egy Mongol Mongol címû irodalmi folyóirat haladéktalan engedélyezését. Dél felé bont zászlót a másik szervezet, amely “Fiatal Mongolok” névre hallgat. Θk elsősorban a nyomorúságos jurtahelyzet orvoslását követelik a − mint már említettem − külföldre távozott vezetéstől. A délután jelentkező “Szabad Mongolok” viszont elsősorban szabad utazási lehetőségeket igényelnek, s az “Európai Jurta” gorbacsovi fogalomkörében gondolkodnak.

Délután öt óra tájt Csojbalszan marsall mauzoleuma előtt gyülekeznek az addigi állampárt, a Mongol Népi Forradalmi Párt egészséges elemei. Kimondják, hogy a múlt bűneiért elsősorban a külföldre távozott vezetők tehetők felelőssé.

A   m o n g o l   f o r g a t ó k ö n y v

D  a  l  o  s    G  y  ö  r  g  y

Megjelent a Motolla 4/89-1/90-es számában

“Nemcsak a nyolcvanas”, jelenti ki az új, ideiglenes első titkár, “hanem a tizes, huszas, harmincas, negyvenes, ötvenes, hatvanas és hetvenes évektől is elhatároljuk magunkat.”

Ebben a kérdésben teljes az egyetértés, annál szenvedélyesebb vita bontakozik ki a párt vagyonaként kezelt nyájak körül. Ezekről végül egy későbbi kongresszuson kívánnak dönteni. A legeltetést addig is egy politikailag semleges kuratórium intézi, amelynek − az ország történetében először − felerészben pártonkívüli tagjai is lehetnek. Nem jön létre konszenzus a párt nevével kapcsolatos vitában sem. μgy döntenek, hogy a következő kongresszusig egyszerûen Mongolnak nevezik magukat, mivel a két másik jelző és a főnév időközben népszerûtlenné vált.

Ettől kezdve felgyorsulnak az események. Este nyolc órakor ülésezik az UlanBatori Megmentő Kerekasztal. Mindenekelőtt éjszakára népszavazást rendelnek el az ország új elnevezéséről. Tíz órakor a kerekasztal kiegészül az utolsó órákban megalakult új pártokkal − szám szerint kettőszáznegyvennyolc független szervezettel −, s ezek mind saját javaslatokat tesznek. τme néhány a szóbajöhető elnevezések közül:

    Mongol Köztársaság
    (Realista Párt)   

    Mongol Kánság
    (Royalista Párt)

    Mongol Népkánság
    (Mérsékelt Royalista Párt)

    Mongol Népkánköztársaság
    (Mongol)

    Mongol Bogdogegenság
    (Ómongol Párt)

    Mongol Forradalmi Közkánság
    (Fiatal Mongolok)

    Szabad Mongol Köztársaság
    (Szabad Mongol)

    Mongol Mongol Köztársaság
    (Mongol Mongolok)

Mivel a Mongol Mongolok attól tartanak, hogy javaslatuk nem fog többséget kapni, hirtelen indulattal elhagyják az üléstermet és az éjszakai referendum bojkottjára hívják fel a lakosságot. A kettőszáznegyvennyolc pártból százhatvankilenc támogatja a bojkottfelhívást. Este tizenkét órára a gombamódra szaporodó Jurtaközi Bizottságok országszerte felállítják az urnákat. Egyidejûleg kezdetét veszi az ország történetében páratlan plakátháború. A rengeteg falragasz közül itt csak a legmagvasabbakat emelem ki:

    Aki mongol, nem szavaz!

    Nem mongol, aki szavaz!

    Az is mongol, aki szavaz!

    Az is szavaz, aki mongol!

    Csak az szavaz, aki mongol!

Valamennyi párt csak az úgynevezett csendes többségtől tart, amely Mongóliában százezrekre becsülhető, márpedig köztudott, hogy a mongol ember, ha csendes, akkor nagyon tud hallgatni. Hajnalra azonban kiderül, hogy kilencvenkilenc százalékos a részvételi arány, csak éppen egyetlen államnév sem kap egyértelmû többséget. A korareggeli órákban hurállá alakult kerekasztal ezért úgy dönt, hogy az új demokratikus Mongóliát ideiglenes kompromisszum keretében Szabad Monkánbogdoköznek fogják nevezni.

A mongóliai demokratizálódás eme eseményei sokakat lehangolnak, pedig igazán belátható, hogy arrafelé még nem elég fejlett a politikai kultúra és a pluralista intézmények gyerekcipőben járnak. A legfontosabb most, mint az egykori állampárt lapja írja, amely különben az eddigi “Unenről” “Enunra” változtatta a nevét, hogy semmiképpen se következzék be visszarendeződés!

Ja igen, és a húshiány sajnos egyelőre változatlan.