Események

C s i l l a g h u l l á s

Valahogy így vagyunk mindig – ha elvesztünk valamit –, mint most a csillagokkal. Alig egy-két hónapja még szemlesűtve buszoztam keresztül a Clark Ádám téren, mígnem egy reggelen torkomra fagytak a megszokott háborgás szavai; indulatom tárgya, a virágokból rakott vöröscsillag, kokárdává változott. A nyár közepén országos derültséget keltő játék zajlott a Telev¡zió székházának homlokzatán. A renoválás során elvitt csillagot az igazgató még drága pénzen visszarakatta ugyan, nem sokkal később a csillag mégis eltűnt... s vele az igazgató.

A Szabadság téren, ahol a Telev¡zió székháza is áll, ez idáig ötvenkilenc csillag virított. Nyolc a környező épületeken, egy a szovjet emlékművön, és ötven az amerikai követség zászlaján. Mára szinte az egész városban csak ez az ötven maradt.

Eltűntek hat hétköznapjaink népszerűtlen kellékei, nem jelölik többé a boldogabb jövő felé vivő utat. Az ipari nyersanyagnak sem csekély mennyiségű vörösre mázolt vasmonstrumot a gyárudvarok végein sáros eső veri. Érkezési sorrendben egymásnak feküdve pártházak alagsoraiban támasztják a falat. Fényük kihunyt, közönyös hideg csünd bujkál közöttük.

A szánalom felemás érzése motoz szívemben. Nem így indult, nem ily sorsra szánt alakzat ez. Hol vannak már a pythagoreusok, hol van már Agrippa von Nettesheim, akik annyi mindent láttak belé, és hól tűnik el az idő ködében El Liszickij is, akinek e formát – a szovjet hatalom megb¡zásából – megszerkesztenie adatott 1917 zűrzavaros napjaiban?

A pentagramma évezredeken át mint az egészség szimbóluma szerepelt, bajelhárító jelként került föl a harcosok pajzsaira. Az aranymetszés arányait magában hordó, végteleníthető forma új tartalommal telítődve azonban csak vonzotta a bajt. Talán ezért dobtuk el ezt a rosszul működő talizmánt.

- b o j á r

1988/89